Idén 725 millió forint jut a tanyafejlesztési programra – jelentette be a földművelésügyi miniszter.
Három célterületre pályázhatnak idén a tanyán élők – közölte Fazekas Sándor, földművelésügyi miniszter a május 4-i sajtótájékoztatóján. A települési és térségi fejlesztések támogatására biztosított keretösszeg 200 millió forint, a tanyagazdaságok indításának és fejlesztésének mezőgazdasági csekély összegű támogatására pedig 400 millió forint áll rendelkezésre. Emellett a tanyák lakóépületeinek felújítására, valamint lakó- és vagyonbiztonságot szolgáló egyéni fejlesztésekre is lehet pályázni, 125 millió forintos keretösszeggel.
A miniszter felidézte, hogy a tanyafejlesztési program 2011-ben indult, öt év alatt 1440 pályázatot bíráltak el pozitívan, amely mintegy 7,4 milliárd forintnyi támogatást jelentett. A tanyafejlesztési programot nemzeti forrásból finanszírozzák – fűzte hozzá.
A mezőgazdasági termelők mindennapjainak természetes része lett az elmúlt évtizedben, hogy egyre több adminisztratív vagy nevezzük nevén bürokratikus tevékenységet kell ellátniuk.
Módosult a Széchenyi 2020 keretében megjelent „Mezőgazdasági kisüzemek fejlesztése” című (VP2-6.3.1-16 kódszámú) felhívás dokumentációja.
A támogatási kérelmek benyújtása 2016. március 31-től 2018. március 30-ig lehetséges.
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Sertéstartó telepek korszerűsítése” című (VP2-4.1.1.5-16 kódszámú) Felhívás
A Felhívás keretében a támogatási kérelmek benyújtására 2016. május 3-tól 2018. május 3-ig van lehetőség.
A támogatási kérelmek benyújtására 2016. május 2. naptól 2018. május 2. napjáig van lehetőség.