Módosítás történt az „Agrár-környezetgazdálkodási kifizetés” című (VP-4-10.1.1-15 kódszámú) felhívás dokumentációjában, a módosítás jelentősebb pontjai a következők:
A következő hónapokban több pályázat is megjelenik a zöldség-gyümölcs ágazatban megvalósuló fejlesztések támogatására, amelyeken az egyéni gazdálkodók mellett részt vehetnek a termelői értékesítő szervezetek (tész) és termelői csoportok is - mondta a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Szentesen.
Felhívjuk az érintett ügyfelek figyelmét, hogy megjelent az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap és az Európai Halászati Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 48/2015. (XI. 2.) MvM rendelet, mely a műveletek megvalósítására és a kifizetési kérelmek benyújtására meghatározott határidők alábbi módosításait tartalmazza:
A kormány számára fontos a fiatal mezőgazdasági termelők jelentős támogatása, mert az agráriumban dolgozók elöregedése miatt elengedhetetlen az utánpótlás - mondta Czerván György a Fiatal Gazda Oktatási és Tanácsadó Központ ünnepélyes átadásán, Tiszadobon.
Megjelent a földművelésügyi miniszter közleménye a 2015. kárenyhítési év kárenyhítő juttatás iránti kérelméhez felhasználható referenciaárakról és átlaghozam-adatokról.