Hírek, aktualitások
2020. augusztus 30.
A Felhívás több területen kíván hozzájárulni az állattartó telepek versenyképességének növeléséhez. Lehetőség nyílik az állattartásra, valamint az előállított termék kezelésére, tárolására szolgáló épületek, építmények létrehozására, kialakítására, továbbá állattartáshoz kapcsolódó eszközök, gépek beszerzésére is. Emellett az állattartó telepek létesítményeinek épületenergetikai, épületgépészeti felújítása, technológiáinak korszerűsítése, valamint a megújuló energia hasznosítására irányuló technológiák beszerzése is támogatásra kerül.A támogatás mértéke, összege:Támogatás mérétke maximum 50%Támogatás összege:- Bafomfi és Sertés ágazat esetében: minimum 100 millió forint- Szarvasmarha ágazat esetében: minimum 50 millió forint- Juh és kecsketartó telepek, illetve Egyéb állattartó telepek korszerűsítése [lófélék- (ló, szamár, öszvér), nyúl-, méh-, húshasznosítású galamb-, fürj-, strucc-, emu-, fácán-, fogoly- valamint csincsillatartáshoz] minimum 5 millió forintBeadási határidő: Első szakasz: 2020. október 1. – 2020. november 2.Második szakasz: 2021. január 4. – 2021. február 1.

Önállóan támogatható tevékenységek:

1. célterület - Baromfitartó telepek korszerűsítése:
a) Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (például: szellőztetés és hűtés-fűtés technológiájának kiépítése, takarmányok eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása, a tojásgyűjtés, tojásosztályozás és tojáskeltetés technológiájának kialakítása és fejlesztése)
b) Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (például: istálló, tojás válogató-, keltető épület építése, férőhely kiépítése)

2. célterület - Sertéstartó telepek korszerűsítése:
a) Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (például: szellőztetés-, hűtés- és fűtés technológiájának kiépítése, takarmányok eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása,,etetés és itatás technológiájának kialakítása)
b) Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (például: istálló építése, férőhely kiépítése, állatválogató és kezelő kialakítása)

3. célterület - Szarvasmarhatartó telepek korszerűsítése:
a) Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (például: szellőztetés-, hűtés-, fűtés-, valamint a fejés technológiájának kiépítése, tejhűtés és tejtárolás technológiájának kialakítása, takarmányok eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása)
b) Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (például: istálló-, fejő- és tejház építése, állatválogató, -kezelő és -felhajtó, elektromos és hagyományos karám, állatmérleg, kifutó és jártató kialakítása, férőhely kiépítése)

4. célterület - Juh és kecsketartó telepek korszerűsítése:
a) Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (például: szellőztetés-, hűtés-, fűtés-, valamint a fejés technológiájának kiépítése, tejhűtés és tejtárolás technológiájának kialakítása, takarmányok eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása, a gyapjúnyírás technológiájának kialakítása és fejlesztése)
b) Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (például: istálló-, fejő- és tejház építése, állattartó sátor, állatmérleg, állatválogató, -kezelő és -felhajtó, valamint elektromos és hagyományos karám, illetve kifutó és jártató kialakítása, férőhely kiépítése, fürösztő kialakítása)

5. célterület – Egyéb állattartó telepek korszerűsítése:
A célterület keretében lófélék- (ló, szamár, öszvér), nyúl-, méh-, húshasznosítású galamb-, fürj-, strucc-, emu-, fácán-, fogoly- valamint csincsillatartáshoz kapcsolódóan igényelhető támogatás.

a) Az állategészségügyhöz, a takarmányozáshoz, az állattartáshoz kapcsolódó, valamint az előállított termék és a takarmány kezelésére szolgáló építéssel járó technológiák beszerzése és fejlesztése. (például: szellőztetés és hűtés-fűtés technológiájának kiépítése, takarmányok eltarthatóságát biztosító technológia kialakítása, etetés és itatás technológiájának kialakítása, tojásgyűjtés, tojásosztályozás és tojáskeltetés technológiájának kialakítása és fejlesztése)
b) Állattartó telepi épületek, létesítmények építése, kialakítása, bővítése. (például: istálló-, mézház-, tojás válogató és keltető épület építése, állatválogató, -kezelő és -felhajtó, valamint elektromos és hagyományos karám, illetve kifutó és jártató kialakítása, férőhely kiépítése, méhészeti eszközök és berendezések tárolására és használatára, valamint a megtermelt méz az eszközöktől külön légtérben történő, biztonságos tárolására alkalmas épületek kialakítása, a méhcsaládok teleltetésére alkalmas teleprész kialakítása)

A támogatást igénylők – valamennyi célterület tekintetében – csak a támogatási kérelemmel érintett telepen tartott állatfajjal kapcsolatosan nyújthatnak be támogatási kérelmet.

FELHÍVÁS

Pályázat elkészítésével kapcsolatban érdeklődni lehet:

Név: Ács Bertalan
Tel.: 0630/7464189
E-mail: info@silveragro.hu

Bármilyen kérdése van szaktanácsadással, pályázattal, gazdálkodással kapcsolatosan, kattintson a kapcsolatfelvétel gombra, majd az űrlap kitöltése/elküldése után keresni fogjuk!
Kapcsolatfelvétel